2015. december 5., szombat

Negyedik Fejezet

Sziasztok!
Igen, igen, tudom, kedd nem most volt, és illett volna hoznom egy részt, de a héten valahogy semmi sem kedvezett számomra. 
Most viszont itt az új rész, ami kicsivel több, mint 2200 szó. Kellemes olvasást hozzá, s ha van néhány percnyi időtök, hagyjatok magatok után egy rövidebb véleményt is. Tanácsot, gondolatot, segítséget. Bármit, amivel segíthettek engem. Ezáltal válik a történet teljessé és majdnem tökéletessé.
A csoporthoz még mindig tudtok csatlakozni! ××
Ciara ××

Az ebédet követően pakolni kezdünk. A dobozokat és a két bőröndöt egy kisebb furgonba tesszük, amelyen még néhány bútor is helyet kapott. Miután minden felkerül a raktérre, Josh int a sofőrnek, aki el is indul az új lakásunk felé.
Percekkel később mindannyian a konyhában vagyunk, s épp elbúcsúzunk az otthoniaktól. River azonnal hozzám jön, szorosan magához ölel, s biztató szavakat suttog a fülembe. Biztosít arról, hogy semmi baj nem lesz és, hogy Robin nem mindig olyan, mint amilyennek eddig mutatta magát. Szeretnék hinni és igazat adni neki, de képtelen vagyok rá. Robin sosem változik - még akkor sem, ha kívülről úgy tűnik, hogy mégis. Ugyanaz a seggfej, kötekedős és idegesítő férfi marad, mint amilyen évekkel ezelőtt volt. Ha mégis azt feltételeztem volna, hogy tényleg változott, akkor a ma reggeli viselkedése rádöbbentene arra, hogy abszolút rosszul ítéltem meg őt.
 - Minden rendben lesz - suttogja utoljára River, majd elenged, s hátrébb lép tőlem.
Ezután Josh karjaiban találom magam, aki ugyanolyan védelmezően tart, mint a felesége. Ahogy hozzá simulok, érzem, hogy az ő szíve is ugyan olyan hevesen kalapál, mint az enyém. Úgy tűnik, ő is ideges. A kérdés már csak az, hogy ő mi miatt? Én azért, mert rettegek attól, hogy Robinnal kell együtt dolgoznom, mi több, együtt is élnem. Félek attól, hogy akkora patáliát fogunk csapni, hogy már az első percben lebukunk, és akkor mindkettőnknek lőttek. Vajon Josh is emiatt tart? Bár, ha jobban belegondolok, akkor ő hisz bennünk. Tudja, ha komolyan vesszük a dolgunkat, akkor nem kockáztatunk - még akkor sem, ha ezzel le kell mondanunk az egyik legkedveltebb időtöltésünkről, azaz egymás vérének a szívásáról.
 - Meg fogjátok csinálni, ne parázz. Rendben? - néz a szemembe, és egy biztató mosolyt küld felém.
Félve ugyan, de bólintok. Hinni akarok neki, egyik részem pedig el is hiszi neki azt, amit mondott, de a másik részem még mindig kétkedik.
 - Indulunk? - kérdi Robin, s felém pillant.
Kilépünk az ajtón, s beülünk az autóba. Egy ideig egyikünk sem mozdul, csak meredünk magunk elé. Robin egyik keze a kulcson pihen, ami már az indítóban van, a másik pedig a kormányon. Mélyen szívja be a levegőt, közben pedig erősen koncentrál a kijelzőre. Valószínűnek tartom, hogy nem azt olvassa le róla, hogy hány liter benzin van a tartályban, hanem valami egész másra gondol. Valami, vagy valaki másra. Talán rám. A munkára. Vagy épp mindkettőre.
Pár perccel később kitolat a feljáróról, s elindul az cél felé, azaz Johnstonba.
A kezemben lévő táskából kiveszem a laptopot, felnyitom.
 - Add ide! - hallom a mellettem ülő srác érces és éles hangját.
 - Mi? - fordulok felé értetlenül.
 - Rakd le a gépet és pihenj! Semmit sem aludtál, és pihenned kell - adja ki a parancsot ellentmondást nem tűrő hangon.
 - Nehogy már megmondd, hogy mit csináljak! Amúgy is, még dolgoznom kell vele. Lehet, hogy átsiklottam valami felett, és most azt a valamit meg fogom találni - vágok vissza, majd ismét a képernyőnek szentelem a figyelmemet.
 - A francba veled! - morogja, majd azonnal lefékez, és az út szélére húzza a járművet.
Egy mozdulattal kikapja a kezemből a gépezetet, összecsapja - figyelembe sem véve azt, hogy egy eléggé értékes tárgyat tart a kezében -, s hátradobja, mint valami mosott rongyot. Dühös pillantásokat lövellek feléje; olyanokat, amelyekkel már-már széttépem őt. Mert hát ezt akarom: cafatokra tépni, s úgy elverni, hogy többé sose tegyen olyat, mint amilyet az előbb tett. 
 - És, ha valami fontos is van azon a gépen? - dörrenek rá ingerülten. 
 - Ha fontos az az akármi, biztos, hogy akkor is ott lesz, amikor hazaértünk. Most pedig aludj! - parancsol rám, mire megrettenek.
Vajon mikor válhatott ilyen parancsoló, irányítás mániás férfivá? Talán erre a kérdésre még választ sem szeretnék kapni. Csak még jobban megijednék tőle, amit persze nem akarok, hisz így is eléggé ijesztő az, hogy már fogalmam sincs, hogy ki ez a srác. Ez a megnyilvánulása csak még idegenebbé tette számomra, s még inkább biztosít afelől, hogy ezt a munkát egyszerűen képtelenek vagyunk együtt megoldani.
Nagyot sóhajtva nekidöntöm fejemet az ablaknak, s kifelé tekintek. Szemhéjaim hamarosan lecsukódnak, s annak ellenére, hogy az autó őrült módon ugrál a rossz fő úton, elalszom.
Arra kelek fel, hogy valaki rángatja a kezemet. Elsőnek csak egy halk morgással nyugtázom, ám amikor az ismeretlen még mindig nem állt le, kinyitom a szemem, s Robin türelmetlen fejével találom szembe magam.
A srác eltávolodik tőlem, s hagyja, hogy had térjek vissza a való életbe. Megdörzsölöm a szemem, kinyújtom - már amennyire lehetséges - a kezemet.
 - Megjöttünk - jelenti ki, majd a csomagtartó felé veszi az irányt.
Még egyet ásítok, majd kilépek a járműből. Egy kertes házakkal teli utcában találom magam, amely látszólag eléggé csendesnek mondható. Kellemesen meleg az idő, a nap sem süt olyan erősen, mint amennyire általában szokott. Arra a házra vezetem a tekintetem, amely előtt megálltunk. Nem volt olyan hú, de nagy, mégis, az a két emelet, amellyel rendelkezik, épp elegendőnek bizonyult számunkra. Bár, ha jobban belegondolok, akkor mi képesek vagyunk ezt is tönkretenni akkor, amikor veszekedünk. Ez ellen pedig nem tudok mit tenni.
A második emeleten két erkély is volt, amelyeknek párkányán színes virágok pihentek. A ház fala fehér volt, tökéletesen passzolt a szomszédos házakhoz.
 - A cuccokat elhozták már? - kérdezem Robint, aki egy kisebb táskával a vállán közeledik felém.
 - Be is rendezték a szobákat. A ház már a miénk - hangjában fellelhető volt egy kevés gúny is, ám leginkább reményt sugall és biztatást.
Reménykedik abban, hogy a munkánk jól sikerült, és biztat abban, hogy ne adjuk fel. Ez kell nekem. Remény és biztatás. Vajon ő képes nekem megadni mindezeket?
Időm sincs ezen gondolkodni, hisz megragadja a kezem, s bevonszol az új házunkba. Kellemesen meglepődök, amikor elém tárul a beltér látványa. Gyönyörű mahagóni bútorok köszöntek vissza rám, melyek a barna minden árnyalatában figyeltek vissza ránk. Kellemes illat kering a levegőben, ami az egyik szekrényen elhelyezkedő légfrissítőnek volt köszönhető.
Hirtelen azt veszem észre, hogy Robin, aki még pillanatokkal ezelőtt mellettem állt, most a hűtőben van - szó szerint -, és kaja után kutat. A srác felé közeledek, ajkamat kislányos mosolyra húzom, s úgy figyelem őt.
Ki szeretne bújni a gépezetből, de amilyen szerencsétlen, a kelleténél hamarább emeli fel a fejét, így beleveri azt a legfelső polcba, amit szitkozódással nyugtáz.
Hangosan felnevetek, s nekidőlök a konyha pultnak. A srác kimászik a hűtőből, egyik kezében egy rúd szalámival és egy kisebb kocka sajttal, a másik kezével pedig a fejét simogatja, amely súlyos károsodást szenvedett. Reménykedek benne, hogy nem maradandó a károsodása, ugyanis azt az emberiség fogja megbánni.
 - Ne nevess - pirit le, s felém mutatja mutatóujját, ami miatt ismét csak kacagni kezdek, ám most sokkal hangosabban és sokkal elevenebben.
Erre csak a szemét forgatja, majd, miután a kivett dolgokat az asztalra helyezi, a nappaliba megy, s ledobja magát a tévé előtt elhelyezkedő kanapéra. A lábát felpolcolja az üvegasztalra, amely a kanapé és a tévé között helyezkedik el, majd a mellette lévő távirányítóval kapcsolgatni kezdi az tévé adásokat.
 - Tulajdonképpen miért is vetted ki a szalámit és a sajtot a hűtőből? - vonom kérdőre miután megállok mellette. 
 - Ha jól tudom, márpedig jól tudom, te vagy a feleségem. Egy feleségnek pedig az a kötelessége, hogy kielégítse a férje vágyait. Talán nem így gondolja, Mrs. Bellow? - önelégült vigyor telepedik ajkára, hisz tisztában van azzal, hogy nem csak igazat mondott, hanem még félreérthető is volt a mondata.
Morgolódva megyek be a konyhába, s hozzálátok a meleg szendvics elkészítéséhez. Ám nem neki. Azt nagyon is elleste, hogy én úgy fogok táncolni, ahogyan ő fütyül. Ezt a játékot ketten játsszák, én pedig örömmel versengek vele. Akár a végsőkig, legyen az bárhol és bármikor.
A mikró egy kattanással jelzi, hogy a benne lévő szendvics kellőképp átmelegedett, így kiveszem onnan, és egy tányérra helyezem, amivel aztán a nappaliba megyek és leülök Robin mellé. A srác árgus szemekkel, szinte felfal a tekintetével. Halk morgást hallat, majd megpróbálja elvenni a kajámat, ám hadművelete kudarcba fullad.
 - Amikor azt mondtam, hogy készíts kaját, akkor arra gondoltam, hogy nekem, és nem magadnak - duzzog ölbe tett kézzel, fél szemmel viszont még mindig a kezemben lévő szendvicset nézi, amiből már jócskán hiányzott.
Telefon csengés szakítja félbe étkezésemet. Robin megnyomja a távirányítón az egyik gombot, a tévé képernyője pedig elsőnek feketébe, majd szürkébe vált. Ezután zúgni kezd, végül pedig megjelenik a tiszta kép: River és Josh mosolygós arcával találjuk szembe magunkat. Az utóbbi a számítógépével babrál, míg az első csak vigyorog, s ahogy a kamera megengedi, feltérképezi a szobát.
 - Nem is olyan rossz. Ám, titeket ismerve, egy hét múlva mindez romokban fog heverni. Nagy kár érte, eléggé alapos munkának tűnik - fintorodig el, ám szája sarkában megbújik egy apró, alig észrevehető mosoly.
 - Vicces vagy, anya - motyog fél szájjal a mellettem ülő, majd az apjára vezeti a tekintetét. - Még mindig nem szándékozol beszámolni arról, hogy kiket is kéne elcsábítanunk, hogy aztán szép csendben végezzünk velük?
 - Átküldtem az infókat mindkettőtök telefonjába, szerintem már meg is kaptátok. Tanulmányozzátok, jegyzeteljetek, jegyezzétek meg a fontosabb dolgokat. Tulajdonképpen a szembe szomszédaitokról van szó, tehát nem kell messze menjetek - adja ki a parancsot, majd, miután tudatosult benne, hogy megértettük a feladatunkat, elégedetten hátradől.
 - Javaslom, hogy készíts valami süteményt, hogy aztán vigyétek majd át nekik, mint valami rendes, normális új szomszédok. Tudod, ámerikái szokás - River anyáskodó énje ismét előtör, ezúttal viszont megspékelte mindezt néhány fura kézmozdulattal is, ami kissé nevetségesnek bizonyult.
 - Később megoldom - ígérem meg neki, s fél szemmel Robinra pillantok, aki helyeslően bólint.
 - Mikor érkeztetek meg? Kipakoltatok? Nektek is tetszik a ház? Minden cuccotok megvan? Még nem gyilkoltátok meg egymást? - bombáz kérdésekkel fogadott anyám, hangjában pedig izgatottságot és türelmetlenséget vélek felfedezni.
 - Úgy negyed órája. Nem, nem pakoltunk. Elképesztően csodaszép, szebbet nem is tudnák elképzelni magunknak. A cuccainkkal elvileg minden rendben van, de még nem néztem szét. Nem, River, még nem szedtük ki egymás szemét, de már tervezzük a hadműveletet - utóbbi mondatomnál szememet forgatom, s fura arcot vágok.
Nem értem, miért hiszi mindenki azt, hogy akkor, amikor egy légtérben vagyok Robinnal, akkor mást sem tudunk tenni, csak egymás vérét szívni? Jó, tulajdonképpen ennek van alapja, de akkor is! Tudunk normálisan is viselkedni... elvileg. Gyakorlatilag már nem biztos.
 - Na, jól van, fiatalok, ideje a tettek mezejére lépnetek. Két hetetek van rá, használjátok ki az időt, és ne hozzatok ránk szégyent - Josh biccent, River integet, majd a kép elsötétül.
Mélyet sóhajtva helyezem magam kényelembe a kanapén. Eddig feszesen tartott végtagjaimat kinyújtom, s halk sóhajjal jelzem, hogy semmi kedvem sincs felállni innen. Robin persze szúrós szemekkel pillant rám, majd a konyha felé biccent, jelezve, hogy ideje lenne teljesítenem a szóban tett ígéretemet, amihez tulajdonképpen semmi kedvem sincs. Igaz, hogy sikerült pihennem egy keveset az autóban, de az édeskevésnek számított, hisz általában minimum hét órát alszom, ha nem többet. Sokszor megesett, hogy ez a hét óra nem igazán jött össze, sőt, még a három sem, olyankor viszont abszolút használhatatlan voltam, ami nem csak nekem nem volt jó, hanem a körülöttem lévő embereknek sem. Ám Robin ezt nem tudja rólam; nem tudja, hogy a három évvel ezelőtti énem és a mostani énem teljes mértékben különbözik egymásról. Már nem vagyok ugyanaz a naív, félrevezethető kislány, akit akkor jól rászedett; változott a kinézetem is és a gondolkodásmódom is. Robin pedig minderről - vagy inkább egy részéről - semmit sem tud. Talán ez még a javamra válhat.
 - Meg kéne látogassuk a célszemélyeket, nem gondolod? - kérdezi rosszallóan, mire csak a szememet forgatom.
 - Oké, oké, megyek már - emelem fel a kezem védekezésképp, majd felállok, s a tányérommal együtt bevándorlok a konyhába.
A tányért a mosogatógépbe helyezem, majd megállok a konyhapult előtt, s gondolkodom. Hirtelen egyetlen egy recept sem jut eszembe, így kénytelen vagyok a telefonomra hagyatkozni. Percekkel később megtalálom a megfelelő receptet, így nekilátok a sütemény elkészítéséhez. Valószínűleg River műve az, hogy a hűtő és a szekrények is teljesen fel vannak töltve, hisz minden szükséges alapanyagot és eszközt megtalálok, ami rendesen megkönnyíti a dolgomat.
Délután ötre kész is vagyok a süteménnyel, ami többé-kevésbé már ki is hűlt. Az emeletre megyek, hogy feltérképezzem a házat. Rengeteg ajtó volt a folyosón, mindegyik más-más szobát rejt maga mögött. Mindenhova benyitok, s megpróbálom memorizálni azt, hogy egy bizonyos helységbe pontosan melyik ajtón keresztül juthatok el, végül pedig megállok az utolsó ajtó, azaz a háló előtt.
Nem állok meg gondolkodni, nem is kopogok, egyszerűen csak benyitok a szobába.
Robin az ágyon feküdt, közben pedig a laptopján pötyög. Homlokát összeráncolva pörgeti végig az adott oldalt, amit persze nem látok, hisz a képernyő épp háttal van nekem.
 - Kész vagyok - jelentem ki, mire összerezzen.
Két kattintás után azonnal lecsapja a gépezet fedelét, mire megállapítom, hogy az én - jobban mondva az elkobzott - gépemmel bán ilyen csúnyán, és meglepően gyorsan. Arca furcsa módon nyugodt, ám szeméből tükröződik a rémület. Fél? Vajon mitől? Rejteget valamit? Micsodát?
 - Felhoztam a cuccodat, ott van a sarokban - int a fejével az említett hely felé.
 - Az az enyém? - figyelembe sem veszem az előbb elmondott mondatát, tekintetem csak és kizárólag a laptopra szegezem.
 - Igen. Meg kellett néznem valamit, az enyém pedig eléggé lassan működik - magyarázza, hangjából pedig szinte már üvölt, hogy nem mond igazat.
 - Engedélyt kérni nem szokás? - vágok vissza szemrehányóan.
 - Örülnél inkább, hogy felhoztam a cuccaidat - köpi vissza szemrebbenés nélkül.
 - Én is képes lettem volna rá - grimaszolok neki, majd lehajolok, hogy elővegyek néhány tisztább ruhadarabot a bőröndből.
 - Mégsem tetted meg - lépéseket hallok, közeledik felém.
Kiegyenesedek, s a kezembe gyűröm az elővett dolgokat. Közel áll hozzám, a testéből áradó hő, ami az idegesség miatt keletkezett benne, szinte felperzseli fehér bőrömet. Ajkait összepréseli, s úgy figyel.
 - Te, drága férjem, parancsoltad azt, hogy süssem meg a süteményt. Vagy talán nem rémlik? - mosolyodok el, s alsó ajkamba harapok.
 - De, de igenis rémlik - lehunyt szemmel fújja ki az eddig benntartott levegőt, majd kimérten folytatja - Öltözz fel, kint megvárlak - ezzel megindul az ajtó felé.
 - Igenis, Mr. Bellow - vigyorgok feléje, mire megfordul. Szúrós pillantásokat lövell felém, majd bosszúsan elhagyja a szobát.
Hamar felveszem a ruhadarabokat, megfésülöm a hajam, s magamra fújok egy kevés parfümöt is. Mindez után lemegyek a konyhába Robinhoz. 

6 megjegyzés:

  1. Kedves Ciara Coldman!
    Egyszerűen zseniális fejezetet olvashattam/olvashattunk!
    Jupii beköltöztek..imádom ahogyan szívják egymás vérét...
    Az a kajás jelenet..teljesen elképzeltem, ahogyan Robin szúrós tekintettel figyeli a "feleségét", amint megeszi azt az ételt aminek az Ő gyomrában kellett volna kikötnie....:)
    Kíváncsian várom a következő fejezetet!
    További szép hétvégét!
    Szia
    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves BezTina!
      Nagyon örülök, hogy ez a rész is elnyerte a tetszésedet!
      Igyekszem a következővel! ^-^
      Ciara ××

      Törlés
  2. Szia!
    Nagyon megtetszett a történet, régóta keresek ilyesmit! ;) Szuperül írsz, válsztékosan fogalmazol, mindig okoz meglepetést a fejezet! :)
    Remélem, minél hamarabb folytatod!
    Csók, JA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszik ^^
      Ölel, Ciara ××

      Törlés
  3. Szuper lett, várom a folytatást 😃

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziiia ^^
      Örülök, hogy tetszett!
      Igyekszem vele.^-^

      Törlés