Történet




  Tizenhat évesen nem a legokosabb dolog elszökni otthonról, főleg, hogy ha fogalmad sincs arról, hogy hova szeretnél eljutni. Leilah jóformán még bele sem tudott gondolni abba, hogy mibe fog keveredni, hogy ha beszáll abba az autóba, amelyik legelsőnek állt meg mellette. Még akkor sem fogta fel teljesen, amikor megölt egy embert. Elsőnek bűntudata volt; minden energiát adó tényezőt megtagadott magától, a körülötte lévő embereket pedig levegőnek nézte. Mardosta őt a bűntudat, s úgy érezte, hogy bele fog halni ebbe az érzésbe. Egy idő után viszont más szemmel kezdte nézni a világot. Már nem úgy fogta fel a gyilkolást, hogy az rossz, hanem épp ellenkezőleg: azzal, hogy megöli azokat az embereket, akik bűnösök, csak megváltást tesz a világnak. Tulajdonképpen ő a város Superwoman-je; megöli a rosszakat, s azoknak ad igazat, akik a jó oldalon állnak.
Leilah már az utolsó fázisban lévő bérgyilkos-jelölt, hisz már csak egy kissé komolyabb munka választja el őt attól, hogy saját csapata legyen, amit egyedül ő irányit.
  Viszont ekkor jön a képbe Robin, a kiképzőinek a gyermeke, akinek a segítségével meg kell oldja ezt a rendkívül fontos feladatot. Leilah és Robin sosem kedvelték egymást; ameddig Robin a szüleivel élt, addig folyamatosan csak keresztbe tett a lánynak. Most viszont valami megváltozott. Már nem szekálja őt, már nem ken rá minden rosszaságot. Talán ez annak az oka, hogy neki is fontos a feladat. Vagy inkább az, hogy valami furcsa, megmagyarázhatatlan okból kifolyólag úgy érzi, hogy segítenie kell a lányt és, hogy meg kell őt védje, bárki is támadjon rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése