2015. október 23., péntek

Prológus



 Egy kis ízelítő a történetből. Nem lett kifejezetten hosszú, alig több, mint ezer szó, ettől függetlenül remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Bármilyen nemű visszajelzést, kommentet, jobb esetben feliratkozót, tanácsot, kisegítést, és bármi mást szívesen fogadok!
Kellemes olvasást!
Ciara ××


 Minden akkor kezdődött, amikor megszöktem otthonról. A folyamatos veszekedések, s az, hogy az őseim mit sem törődtek azzal, hogy mi van velem rádöbbentett, hogy csupán csak egy teher vagyok a vállukon. Mintha ezt nem hangoztatták volna eléggé.
  Ígyhát hamar meghoztam a döntést, talán túlságosan is hamar. Több időt kellett volna szánjak arra, hogy végiggondoljam a tervem minden egyes fázisát, és akkor talán most nem állnék itt, zuhogó esőben, egy falatnyi sortban és egy ujjatlanban. Ugyan a hátamon lévő táskában van meleg ruha, de ha azt most elhasználom, akkor lehetséges, hogy később, amikor szükségem lenne rá, nem tudom felvenni. Ezért ázom most bőrig.
  Az eső kissé hideg, bár ez nem is csoda, hisz még csak május van. Az ég teljes mértékben felvette az éjszaka és a szürke felhők adta sötétséget, hold és egyéb égő hiányában - mivel hát áram sincs a városban - a telefonom gyér világát használom fel arra, hogy tudjam, mire is lépek rá.
  Hangos kutyacsaholás szakítja félbe gondolatmenetemet arról, hogy én milyen bolond is vagyok és, hogy sokkal jobb volt nekem abban a házban, amelyben eddig éltem. Hogy miért is nem nevezem azt otthonnak? Az ember általában kétféle lakóhelyet különböztet meg: az első az a lakás, amelyben az ott lakó minden nap alszik, főz, eszik, iszik, mulat, de ha nincs ott más, csak ő, akkor egyedül érzi magát, honvágya van az után a ház után, amelyben a közelebbi rokonai, barátai, egyéb ismerősei élnek, akikkel van közös témája, s megvan közöttük az a bizonyos szikra, amely által fellobban a családias hangulat forró tüze.

  Sosem éreztem magam igazán otthon. Mindig volt valami ellenérv, amelynek köszönhetően úgy éreztem, hogy nem tartozok ahhoz a családhoz. Mintha egy kívülálló lennék - egy idegen, aki csak véletlenül tévedett oda. Ettől pedig megrémültem.
  A szüleim nem rossz emberek, de tényleg. Anya főzött, mosott, néha pedig takarított is rám. Elviselt, szeretett - már amennyire telt tőle -, gondoskodott rólam. Apa pedig... apa pedig olyan apás volt. Elvitt túrázni, sétálni, kirándulni. Mint egy igazi apa.
Ám valahogy mégis más volt minden.
  Anyáék túl fiatalok voltak akkor, amikor én a világra jöttem. A nagyi mesélte is, hogy az első hónapban el akartak vetetni, mivel anya túl felelőtlennek érezte magát arra a szerepre, hogy felneveljen engem. Apa viszont kiállt mellettem. Bizonygatta azt a tényt, miszerint én csak egy áldás vagyok a családban és, hogy rossz nem lehetek.
  Tizenöt éves koromig ténylegesen mellettem álltak: babusgattak, velem nevettek, táncoltak, szórakoztak, de egy ideje már nem úgy mennek a dolgok, mint régen. Amióta elég idős vagyok ahhoz, hogy egyedül is megsüssek egy adag rántottát, azóta ők újraélik a fiatalságukat: éttermekbe, bulikba járnak, iszogatnak, s nem törődnek azzal, hogy mások mit gondolnak róluk.
Ez mind szép és jó, de csak most jön a feketeleves.
  Anyáék túlzásba vitték mindezt. Hetekig nem jöttek haza, vagy ha igen, akkor seggrészegek voltak, és szinte már az ajtóban egymásra cuppantak, ami egyenesen visszataszító és undorító volt egy kamaszodó lány számára.
  Amikor részegek voltak, akkor kiabáltak rám; lehordtak mindennek, leminősítettek, szinte már undorodtak tőlem. Ez pedig kölcsönös volt.
  Ha nem kezdtek volna el ismét kamaszodni, akkor talán nem fordultam volna ehhez a drasztikus lépéshez. Akkor talán még minden a legnagyobb rendben lenne.
  Viszont most itt állok egy óriási táskával a hátamon, amelybe a legszükségesebb holmik vannak belepakolva, s várom, hogy valami csoda történjen.
Ám a csoda nem jön.
Biztos valahol elakadt, vagy elbaszta őt egy busz. Fogalmam sincs, mindenesetre jöhetne már, mert teljesen elvesztettem a reményt minden iránt, s attól tartok, hogy itt fogok megrohadni ennek a koszos, sáros, pocsolyás sáncnak a szélén. Ez pedig eléggé megalázó dolog tud lenni.
 Egyik pillanatról a másikra úgy éreztem, itt a vég. Feladom. Ennyi volt. Elengedem magam, s leülök a sárba. Gusztustalannak találom, s úgy érzem magam, mint a farmon élő disznók, akiknek a dagonyászás már mindennapi dolog.
Nem érdekel. Jöhet bárki, akár a halál is, engem már nem érdekel semmi.
  Mondjuk a halál nem jött, helyette egy fekete furgon áll meg előttem. Egy pillanatig eluralkodik rajtam a pánik: mi van akkor, hogy ha ezek embercsempészek? Vagy drogdílerek? Esetleg szervkereskedők? Ha a három közül valamelyik, akkor nekem végleg befellegzik. Ám ekkor döbbenek rá arra, hogy nekem már akkor volt reménytelen a helyzetem, amikor kitettem a lábam az ajtón.
  Egy magas, kissé borostás férfi száll ki az autóból. Fekete dzsekit visel, valamint sötétebb farmert és sportcipőt. A kinézete kissé furcsa, titokzatos. Mintha rejtegetne valamit előlem - pedig az is megtörténhet, hogy nem is egy nyelvet beszélünk.
 - Hé, kislány, minden oké veled? - kérdezi, s leguggol velem szembe. De, úgy tűnik, meg fogjuk egymást érteni.
 - Mondhatni - válaszolom elkeseredetten.
Tizenhat éves vagyok, fázok, mérhetetlenül kajás vagyok, nincs családom, sem lakásom, egyedül vagyok, de azért minden oké velem, de tényleg. Komolyan.
 - Összevesztél az ősökkel, ők pedig kidobtak? - ez a pasas rátapint a lényegre.
 - Nem tudják, hogy leléptem. Bár észre sem fogják venni - rántom meg a vállam.
A férfi együttérzően bólint.
 - Van hova menned? - fejrázás. - Éhes vagy? - bólintás. - Szeretnél fedélt a fejed fölé? - bólintás. - Mindezt megkaphatod... - ilyenkor jön az, hogy... - De azt kell tenned, amit én mondok - még mielőtt megszólalhatnék, folytatja. - Nem, nem azt akarom, hogy a szexrabszolgám légy. Annak még a feleségem sem örülne - most azt hiszi, vicces volt. Téved. - Szót kell fogadnod nekem. Engedelmeskedned kell, vagy olyan büntetést fogsz kapni, ami miatt szenvedni fogsz. Benne vagy?
  Nem gondolkodom rajta sokat. Túlságosan is elveszi az eszem a korgó gyomrom. A pasi normálisan néz ki, s olyan hihetően adja elő a dumáját, hogy iszom a szavát. Belemegyek abba, hogy elmegyek vele Isten tudja, hogy hova.
  Megpaskolja a vállam, felsegít a mocsokból, s a furgonhoz vezet. Rutinos mozdulattal kinyitja a hátsó ajtót, ahol egy fiatal nő ül, kezében egy takaróval. Mosolyogva invitál magához, én pedig kábultan, kissé megadóan engedelmeskedek neki. Leülök az egyik ülésre, s hagyom, hogy betakarjon és, hogy letörölje rólam a felesleges vizet.



  Akkor még nem is sejtettem, hogy hova visznek. Meglepődni pedig időm sem akadt. A ház óriási volt, szinte eltörpültem mellette. Saját szobát kaptam, új ruhákat, és egy szerető családot is. Na meg, egy új munkát.
  Egy nappal később elkezdtek kiképezni. Josh önvédelmi fogásokat tanított, verekedési mozdulatokat, River pedig célozni, lőni, fegyvert tölteni. Sokat küzdöttem. Túl sokat. Minden nap kifáradva, szinte félholtan estem be az ágyamba. Fájt minden egyes porcikám, a fejem szinte hasogatott. Szenvedések szenvedéseket követett, különböző testrészeimet majd' minden nap kötözni és ápolni kellett. Az idő elteltével fejlődtem. Egyre jobb lettem, sokkal több mindent kibírtam, mint korábban. Josh és River büszkék voltak rám. Három év alatt egy olyan bérgyilkost faragtak belőlem, aki veszedelmes, mindent és mindenkit képes egyik pillanatról a másikra a túlvilágra küldeni. 

14 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon válogatós vagyok blogok terén. Tényleg. De ez már most felpiszkált, úgyhogy mindenképpen olvasni fogom, és valami nagyon azt súgja, hogy pár napon belül díjad is lesz. <3

    VálaszTörlés
  2. Eddig összesen 2 blog volt ami elnyerte a tetszésem és azóta keresgéltem, hátha rábukkanok valami ígéretesnek látszó irományra. Úgy látszik imáim meghallgattattak és elküldött téged hozzám egy, már elejében izgató történettel. :D ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen, nagyon szépen köszönöm!
      Remélem, hogy az elkövetkezendőkben is igy fogsz vélekedni a történetről! <3

      Törlés
  3. Szia!
    Díjat kaptál! :) Kint van az Over The Rainbow c. blogomon.
    Gratu!
    Linkje: http://overtherainbow38.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  4. Huuuuu!
    Ez nagyon szuper, meg jo hogy hamarosan november 10.e lesz, mar alig varom a legelso reszt ^^
    Pusszancs :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziia!
      Köszönöm szépen!
      Igen, már csak ez a hét, meg a jövőhét...Tehát két hét múlva már jön is az első!
      Örülök, hogy tetszett :3

      Törlés
  5. Hali-gali :) baromi jó lett a prológus, érdekes s ígéretesnek tartom :) szépen írsz s fogalmazol :) már alig várom, h olvashassam az első részt :) ígéretes sztorinak nézünk elébe :) ügyes vagyol csak így tovább :) sok sikert :) nem lehetne, h hamarább hozod az első részt? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziia!
      Nagyon szépen köszönöm a szép szavakat és a biztatást!
      Uhm, hát, eredetileg Karácsonyra terveztem az első fejezet publikálását, tehát az a november 10-e eléggé jó napnak bizonyul... :3
      Köszönöm, hogy elolvastad! <3

      Törlés
  6. Szia!
    Ahogy ígértem, itt vagyok az első kommenttel! :)
    Nos, nagyon izgalmas és jó lett a prológusod. Kedvelem én is ezt a módod: amikor a jelen helyzetből ismerjük meg a múltat, majd ismét visszakalauzolsz a jelenbe. Tetszik. Elfogadható, hogy múltban írod meg a múltat, a jelent jelenidőben. Csak vigyázz arra, hogy néhol kalandozol a jelen leírásánál is a két igeidő közt. Erre figyelj, légy benne következetes. Egyébként nem zavaró, csak egy jó tanács.
    Szépen, változatosan fogalmazol, ami még élvezetesebbé tette az olvasást számomra, akkor is továbbolvasnáma blogod, ha nem ígértem volna meg, hogy véleményezlek :D
    Egyvalami, amire figyelj: az ikes igék szabatos használata. Úgy írod: tartozok, fázok, de E/1-ben ez helyesen tartozom, fázom, stb.
    Szóval csak így tovább, izgatottan folytatom a történeted olvasását :)
    Lyanna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziia!
      Juuj, de jó!^^
      Tulajdonképpen a prológust teljesen át akarom irni, mert közben olyan ötleteim támadtak, amelyek teljesen eltérnek ettől az alapötlettől. c:
      Szóval, ha úgy vesszük, akkor a prológus történelmi fele érdektelen, mert változtatva lesz. Csak az a lényeges, hogy Josh megtalálta őt. c:
      Az igék mindig kifognak rajtam. De tényleg. Utálnak. Azon csodálkozom, hogy még nem bolondultam bele az olvasásukba. ^^ :)
      Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet, igazán megtisztelő. ^^

      Törlés
  7. Jajj, és még valamit kihagytam: a főszereplőnknek senkije sincs, ahová mehetett volna? lehet,hogy a későbbiekben erre kitérsz, de ha nem, akkor nem ártana itt egy félmondat legalább arról, hogy máshová miért nem tudott volna menni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mint már emlitettem fentebb, ez a rész teljesen át lesz alakitva. Az ugyan megmarad, hogy tényleg nem lesz kihez mennie, ám, ha átirom, akkor az okát is bele fogom foglalni. Sőt, még több infót a lány múltjáról. ^_^

      Törlés