Őszintén, fogalmam sincs, hogy most miről is kéne itt hablatyolnom nektek. Valószínűleg arról, hogy
mi is a célom ezzel az oldallal, na meg magával a történettel.
Akkor, amikor kitaláltam ezt a történetet, úgy voltam vele, hogy ez is a süllyesztőbe fog kerülni. Az sem biztos, hogy végig fogom tudni az egészet írni. Lehet megbukok, de az is lehet, hogy sikerrel veszem az akadályt, és végre lesz egy igazán jó befejezett történetem. Ki tudja?
Visszatérve a fejezetekhez és a többi infókhoz, csupán csak annyi a mondanivalóm, hogy nagyjából pár napon belülhozom a prológust. Mindeközben sok-sok meglepetéssel fogok még jönni (könyvborító, trailer, idézetek, stb.), így nem kell elszomorodni attól, hogy talán ebben az évben nem is lesz semmiféle érdemleges dolog ezen az oldalon.
Mint ahogyan az az infók modulban is olvasható, az első fejezet NOVEMBER 10-én fog megjelenni. Azt a fejezetet több, mint két hónapja írtam meg, rengeteget dolgoztam rajta, így reménykedem, hogy majd nektek is tetszeni fog.
Kellemes olvasgatást és, remélem velem tartasz az elkövetkezendőkben!
Ha már nem csak a prológus, hanem az első fejezet is megvan, ráadásul ilyen régóta, akkor mire vársz még? :< Azt hittem, találtam egy jó olvasnivalót, de hát hol leszek én karácsonykor... Addigra rég elfelejtem az egészet :<
VálaszTörlésEzen már én is filóztam.
TörlésAz egyik ok az az, hogy nem igazán van időm irni. Ugyna már a harmadik fejezetet irom privátban, de az nem azt jelenti, hogy később is lesz időm ennyit irni.
A másik pedig az, hogy nem akarom elsietni és elrontani. Voltak olyan blogjaim, amelyeket hirtelen hoztam létre, s ahogy nem volt időm irni beléjük, egyből megfeledkezdtem róluk, és teljesen kiszerettem a történetekből.
Mindesetre a dátum elvileg változott.
November 10.
Szerintem ez eléggé elfogadható dátum, és remélem, hogy neked is, és a többieknek is meg fog felelni ^^
Ciara ××