BOLDOGSÁGOS NŐNAPOT MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK!

Azt hittétek, eltűntem, mi? Haha, tévedtetek. Egy kis meglepetéssel készültem nektek, remélem, elfogadjátok. Ez a rész valószínűleg nem lesz benne a történetben, de mivel a mai nap különleges, megajándékozlak titeket egy ilyennel. <3

Leilah szemszöge

Mosolyogva kelek fel, becsukott szemmel nyújtóztatom ki elgémberedett végtagjaimat. Arcomon egy óriási mosoly terül szét, fejemben pedig néhány képkocka elevenül meg, ami a tegnap estére emlékeztet. Arcom azonnal pírba szökik, mihelyst egy olyan képet látok magam előtt, ami miatt a szemérmes énem azonnal kitagadna. Forróság önti el testem minden pontját, a bőrömön még érzem égető érintését és csókjait.

Zajt hallok a konyhából, s néhány szitokszót. Elnevetem magam. Robin ismét nagyfiúnak képzeli magát, és hősködik. Azt hiszem, ezért is szeretem őt. Lehet, hogy a konyhában kétbalkezes, de próbálkozik, amit méltányolok, hisz értem teszi.

Elnevetem magam, majd egy halk sóhaj után felülök. Kissé megszédülök a hirtelen mozdulat miatt, ám amint kitisztul a látásom, megpróbálok felállni, de a körém csavarodott takaró nem engedi. Ekkor ér el a tudatomig, hogy én még mindig meztelen vagyok. Kislányos kuncogást hallatok, majd felállok, és a szekrényemhez megyek, ahonnan előveszek egy csipkés bugyit. Már épp keresném a felsőmet, amikor megpillantom Robin ingét a szék karfáján pihenni. Gondolkodás nélkül magamra kapom, két gombot pedig melltájékon begombolok.

Ezután a fürdőbe megyek, elvégzem a reggeli dolgaimat, s megmosom a fogam. Hajammal nem kezdek semmit, nagy izgatottságomban csak rontanék az állapotán. Kíváncsi vagyok, min ügyködik Robin.

Halk léptekkel megyek le a lépcsőn, s ugyanígy megyek a konyháig, ahol megállok az ajtóban. Karba tett kézzel dőlök neki a keretnek, s úgy figyelem az én Adoniszom. Kinyújtott nyelvvel koncentrál, megpróbálja nem kiönteni a tejet, ami sikerül is neki.

Minden akaraterőmre szükségem van ahhoz, hogy ne nevessem el magam próbálkozásán. Tény, hogy dicséretet érdemel azért, mert próbálkozik, de még a fakanál sem áll jól a kezében.

Beharapott ajkakkal közelítem meg őt hátulról, s átölelem a derekát. Egy pillanat erejéig megfeszül, ám amikor egy puszit nyomok csupasz hátára, azonnal ellazul a kezem között.

– Jó reggelt – suttogom.

Nem válaszol, helyette inkább felém fordul, s egy mozdulattal a konyhapultra ültet. Hevesen az ajkamra tapad, óriási tenyerével pedig az ingem szegélyét markolássza.

– Megvan, köszönöm – búgja ajkamra.

Ajkam helyett ezúttal a nyakamra hint csókokat, majd érzem, hogy egy bizonyos pontot megszív. Jóleső sóhaj hagyja el szám, mire halkan felnevet.

– Így ni. – Távolodik el elégedetten, majd megnyalja alsó ajkát.

– Büszke vagy magadra? – vonom kérdőre, ujjam pedig végighúzom az egyre csak vörösödő felületen. – Már épp kezdett eltűnni az előző műved.

– Tudom. Épp ezért erősítettem meg – adja rá a választ úgy, mintha az lenne a legkézenfekvőbb felelet a kérdésemre.

Vigyorogva lép kettőt hátra, majd kezet nyújtva lesegít a pultról.

– Lehetetlen alak vagy – ingatom meg fejem rosszallóan.

Megindulok az ebédlő felé, ám mikor elsétálok mellette, rácsap a fenekemre, amitől azonnal felsikoltok.

– Ezt most miért kaptam? – méltatlankodok, miközben a fájó részt dörzsölöm.

– Azért, mert felvetted az ingem.

– Vegyem le? – vonom fel szemöldököm, és kigombolom a legfelső gombot, aminek hála láthatóvá válik mellem egy része.

– Minden vágyam, hogy ne legyen rajtad egy felesleges ruhadarab sem, de az jelen esetben elvonná a figyelmem – somolyog, majd a derekam után kap, magához von, és lágyan szájon csókol. – Menj fel a fürdőbe, és engedd meg a kádba a vizet – adja ki a parancsot, majd egy utolsó puszit nyom az ajkamra, s visszatér a serpenyő mellé.

Néhány pillanatig még figyelem őt, magamba szívom tökéletes látványát. Elégedetten sétálok vissza az emeletre, ahol egyenesen a fürdőbe megyek, s eleget téve feladatomnak, megengedem a forró vizet.

Negyed óra múlva, miután reggeliztünk, együtt megyünk a szobánkba. Megállok a hatalmas tükör előtt, végigmérem magam. Hajam kócosan omlik a vállamra, Robin inge pedig hatalmas, túl nagy rám, majdnem a térdemig leér. Arcom nyúzott, mondjuk ez nem is csoda, hisz az éjjel nem aludtam sokat. Beleborzongok a gondolatba. Régen még olyan abszurdnak tűnt a gondolat, miszerint Robin meg én... Most viszont nem is tudom másképp elképzelni az életemet.

Nem csak a gondolatba borzongok bele, hanem az érintésébe is. Elmélkedésemet az szakítja félbe, hogy a derekamra helyezi a kezét, és teljesen hozzám dörgöli magát. Érzem merevedő férfiasságát, a halk morgásának hála pedig tudom, hogy visszafogja magát. Ajkával ismét a nyakamra tapad, apró, forró csókokat hint rá.

– Csodaszép vagy, Leilah. És az enyém. Mindened az enyém – mormogja fülembe, amitől azonnal görcsbe rándul a hasam.

– Testestől-lelkestől – sóhajtom.

Óvatosan kigombolja az utolsó gombot, majd ujjával lassan végighúz mellem vonalán. Gyengéd mozdulattal veszi le rólam az inget, majd a földre dobja azt.

– Nincs erre szükségünk – magyarázza.

Ezután eltávolodik tőlem, majd lehajol, fogával pedig beleharap bugyim szegélyébe, és lehúzza a csipkés anyagot.

– Minden felesleges, ami eltakarja tökéletes tested – leheli vállamra, majd egy puszit is nyom rá.

Az ölébe kap, lassú mozdulatokkal a fürdőbe visz, ahol már gőzölögve vár a forró víz. Közben végig a szemembe néz, szinte felfal a tekintetével. Nem ültet le a kád szélére, nem hagyja, hogy egyedül üljek bele, hanem azonnal a vízbe rak. Előrébb kúszok, megvárom, míg ő is bemászik mellém, majd háttal nekidőlök mellkasának.

Elengedem magam, halkan felsóhajtok. Robin védelmező karjai tartanak, nem engedi, hogy elmerüljek. Testünk egyszerre emelkedik fel, majd süpped be, lehunyt szemmel élvezem érintését.

Egy szivaccsal mosni kezdi testem, keze pedig téves utakon jár. Nem mintha lenne számára téves út, hisz minden pontomat ismeri, szereti, sőt, a övé vagyok. Minden szempontból.

– Ne hagyd abba – mormogom kábultan.

Apró puszit nyom halántékomra, majd tovább folytatja eddigi tevékenységét. Beszappanozott kézzel kezdi el masszírozni mellem, hasam, oldalam és combom is.

– Törődni akarok veled, Leilah – jelenti ki komolyan, ám túlságosan is tompán hangzik minden egyes szava.

– Hisz most is azt csinálod.

– Azt akarom, hogy mellettem légy – folytatja kívánságlistáját.

– Jelen pillanatban fölötted vagyok, és ez mindig változni fog – kuncogok, mire belecsíp az oldalamba.

– Hálátlan nőszemély – mordul fel.

– Így szeretsz, Robin.

– Úgy bizony. És szeretni is akarlak. Mindig – suttogja tagoltan, így minden szót tökéletesen az eszembe tudok vésni. – Téged akarlak.

Kezem a kezére helyezem, ezzel megállítom őt. Bármennyire is szükségem van kényeztető kezeire, most fontosabb az, hogy a szemébe nézzek. Csak így fogja elhinni azt, amit mondani akarok neki. Egy hirtelen mozdulattal megfordulok, aminek köszönhetően kilöttyen egy kevés víz. Nem zavartatom magam. Van ennél fontosabb dolgom is.

Mélyen a szemébe nézek, majd még mielőtt el nem kezdeném monológom, az ajkára lehelek egy lágy csókot, ezzel is megpecsételve a következő szavaimat.

– Hisz már a tied vagyok. Mindig is a tied voltam. Azóta, hogy elsőnek megaláztál, azóta, hogy azt a rohadt tűt az oldalamba szúrtad. Már akkor tudtam, hogy valami változni fog. Tudtam, hogy egyszer a tied leszek, akár akarom, akár nem.

BEJELENTÉS

Nehéz szívvel írom meg ezt a bejegyzést, nagyon közel nőtt hozzám ez a blog.
Még mielőtt valaki megijedne, nem, nem törölni akarom. Csak pihentetni. Talán örökre.

Tizenegyedik Fejezet

62 ember boldogít már engem, ami elképesztő, hisz az elején még gondolni sem gondoltam volna, hogy egyszer idáig fogok eljutni. Büszke vagyok rátok, s arra, hogy olvassátok ezt a valamit, arra meg végképp, hogy tetszik is.

Hétvégén lesz egy bejelentenivalóm, amit elsősorban a csoportban fogok megosztani, s csak jóval később itt, a blogon, szóval még nem késő, hogy csatlakozzatok. - a chatben lévő emberkék erről már tudnak. 

Kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok erről a részről, remélem eléggé élvezetesre sikeredett. 

Ezzel a résszel pedig szeretnék nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon boldog születésnapot kívánni Andinak, akivel az utóbbi időben összebarátkoztam. :) Légy boldog, te nő, és le ne bukj, mert megverlek. <3

Andinak és Noncsinak a példáját követve, aki gondolja, nyugodtan zaklathat, mert mindenkivel szívesen beszélek. Ha valami gondotok, bajotok van, vagy csak egyszerűen egy szennyesládára van szükségetek, itt vagyok. <3 

Kellemes olvasást, édeseim! <3 

Tizedik Fejezet

Ötvenkilenc emberke boldogít már engem, aminek rettenetesen örülök. Köszönöm a bizalmat, hogy mellettem vagytok, hogy kommenteltek. Ennél a résznél különösen kíváncsi vagyok a véleményetekre, érdekel, hogy szerintetek jó irányba halad-e a történet, vagy sem.
Kellemes olvasást, édeseim, a csoportba pedig mindenkit sok szeretettel várok. 
Ajánlott dal: The Weeknd - The Hills

Két hét telt el a vásárlós nap óta. Ivoryval rendszeresen összeülünk, majdnem minden nap együtt kávézunk, és a kislány is kezd jobban hozzám nőni. Sőt, ha jobban belegondolok, akkor mindketten kezdenek hozzám nőni. Ivory nekem mesél úgy a munkájával kapcsolatban, mint Nick-el kapcsolatban, Cammie pedig folyamatosan a nyakamon csüng, és velem szeretne játszani. Robinnal is ugyanez a helyzet; Nick-el rettenetesen kijön, a ház körüli dolgokban besegítenek egymásnak. 

És, ha már Robinnál tartunk, elmondhatom, hogy a kapcsolatunk egy centivel sem ment sem előrébb, sem hátrább. A balesete előtti rohamát még mindig nem magyarázta meg, és van egy olyan érzésem, hogy nem is akarja megmagyarázni. Őt ismerve tudom, hogy úgysincs egy épkézláb magyarázata sem erre a tettére. Egy ilyen tettre amúgy sem tud senki úgy magyarázkodni, hogy annak a fele ne lenne hazugság. Na meg, az is rátesz egy lapáttal, hogy valamit eltitkol előlem, és még véletlenül sem akarja megosztani azt velem. Kirekesztettnek érzem magam amiatt, mert ő sokkal több mindent tud az üggyel kapcsolatban, mint én, pedig nekem sokkal fontosabb ez a feladat, mint neki. 

 Este van. Cashmanék házából lépünk ki, mivel vacsorára voltunk hivatalosak. Nicknek születésnapja van, és együtt ünnepeltük. Érdekes módon Nick egy olyan ajándékot kapott, amire mindig is vágyott. Attól függetlenül, hogy az ajándékot én vettem, apám teljes mértékben biztos volt abban, hogy Robin mondta, hogy ezt vegyük neki. Viszont nem akartam lebuktatni magam. Elég volt nekem annyi, hogy tetszett neki az, amit vettem.

KÜLÖNKIADÁS

Babócáim!
Itt a megígért különkiadás! Remélem, mindenki tetszését elnyerte! <3
Köszönöm, hogy vagytok nekem! <3 
Néhány évvel ezelőtt...

Marisol a szomszédom volt. Eleinte nem tartottam olyan szimpatikusnak, a suliban is kerültem őt, pedig nem volt rá különösebb okom. Attól függetlenül, hogy úgy viselkedett az iskolában, mintha tíz évvel idősebb lenne, nem kezeltem úgy, mint egy utcalányt. Nem itéltem el őt azért sem, mert sminkelte magát, és azért sem, mert túlságosan is kihivóan viselkedett a korához képest. Nem szóltam hozzá, és ő sem szólt hozzám; tökéletesen megvoltunk egymás nélkül.

Aztán az egyik nap anyuék leléptek itthonról - a szokásos egy hétre, ami általában egy másik földrészre való utazást jelentett. Természetesen akkor mentek el, amikor betegeskedtem. Sosem voltam az a beteges tipus, őszintén megvallva egyáltalán nincs olyan emlékem, amelyben egy kórházi, vagy épp egy orvosi rendelőben ülnék. Olyanokra persze emlékszem, hogy anya adott nekem egy-egy olyan gyógyszert, ami jó megfázásra, de ennyi.

Kilencedik Fejezet

Ismét itt a hétvége, tehát ideje új részt hoznom nektek. Azt hiszem, ez eléggé kiengesztelő rész, hisz a múltheti viszonylag unalmas volt. Hamarosan pedig érkezik a különkiadás is!
A csoportba még mindig várok embereket, örülnék, ha egy olyan közösség alakulna ki, akik kisegítik egymást, vaaagy valami hasonló. Talán ez túl világmegváltó ötlet. :D
Kellemes olvasást, bérgyilkosaim! 

A frissítő fürdő után a szobámba megyek, és megszárítom a hajam. Az idő rettenetesen szorít, így gondolkodás nélkül magamra kapok egy farmert és egy vékony blúzt. Táskámba dobom a pénztárcám, és lemegyek a nappaliba Robinhoz. 

Még mindig az asztal mellett ül, és a telefonjával babrál. Arca nyugodt, ám a szemében lévő idegesség miatt arra következtetek, hogy ismét történt valami. Mint ahogyan azt megszokhattam, erről a valamiről én egy ideig nem fogok tudni. Van egy olyan érzésem, hogy ez az ideig több, mint valószínű, hogy örökre szól.

 - Segítsek felmenni a szobába? - érdeklődök kedvesen, s megpróbálom azt mutatni, hogy a reggelinél lezajlott veszekedésünknek nincs hatása a mai napi kedvemre. Pedig van. 

 - Nem, majd felbicegek magamtól. Tudod, arra még képes vagyok - mondja kissé gúnyosan, mire egy pillanatra megtorpanok.

Nyolcadik Fejezet

El sem hiszem, srácok, ötvenegyen vagytok már! Ez pedig egyet jelent: különkiadás írása folyamatban.
Elég sokat gondolkodtam rajta, sőt, még mindig hezitálok azon, hogy mit kéne írnom. Tekintve, hogy azok a részek, amelyek Robin szemszögéből írnék meg, még nem történt meg - számotokra -, és akkor az meg egy irdatlan nagy spoiler lenne.
Aztán meg gondolkodtam valami máson is.
A következő részben történni fog egy, s más, és ezért arra is gondoltam, hogy mi lenne, ha egy olyan fejezet/különkiadás jönne két hét múlva, ami Leilah szemszögéből lenne, de a múltból? Pontosabban a prológus előtti időszakból. Az lenne a mínusz egyedik fejezet. Ha értitek.
Remélem az is jó lesz.
Na meg, ha minden igaz, akkor úgy haladok a történettel, hogy március végére már jól benne lesznek a slamasztikában és az érzelmeik sem lesznek teljesen kiszámíthatóak. Mármint Robinéknak. Nekem pedig márciusban lesz a szülinapom, ezért írhatok egy ilyen szülinapi különkiadást is. Szerintem ez így elfogadható, nem?
Döntsetek!
A csoportban is lesz erről szó, csatlakozzatok!

Hetedik fejezet

 Nagyjából tizenegy körül ébredek fel, a mellettem lévő hely pedig még mindig üresen áll. Tekintve, hogy Robin előző este sem aludt velem, arra gondolok, hogy ma is inkább a kanapén tölti az éjszakát, így miután megdörzsölöm a szemem, lemegyek a nappaliba. A kanapé vetetlen, a takaró ott van, ahova még én helyeztem tegnap reggel. Ajkamat beharapva lépkedek a konyha felé, ám amint megpillantom, hogy nem ég a villany, azonnal visszafordulok. Robin nincs itthon, és fogalmam sincs, hogy hol lehet.

 Idegesen kezdek el járkálni fel s alá a szobában, kezem karba fonom, és minden egyes másodpercben az órát figyelem. Tik-tak, tik-tak, tik-tak.

Telefonom csengése szakítja félbe összpontosításomat az óra nagyobbik mutatójára. Azonnal a szekrényhez lépek, kapkodva felveszem a telefont, melynek kijelzőjén Robin neve villog. Szívem kihagy egy ütemet, amikor ismét elolvasom a nevet, csak hogy megbizonyosodjak róla: tényleg ő keres.

 - Hol a pokolban vagy? - dörrenek rá minden köszönés nélkül.

 - Én is örülök, hogy hallak, Leilah, de most baromira nincs időm elmagyarázni - morog rám türelmetlenül.

Hatodik fejezet

 Másnap reggel egyedül ébredek. Figyelembe véve, hogy ez az egyetlen hálószoba, és, hogy Robin nem itt töltötte az éjszakát, kicsit megrémülök. Feltápászkodok az ágyról, majd lehunyt szemmel kinyújtom az elgémberedett végtagjaimat. Mély levegőt veszek, és elindulok a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet.

 Mielőtt belépnék a konyhába, kinézek a nappaliba, ahol is a kanapén megpillantok valakit - kizárásos alapon Robint -, aki békésen szunyókál. Térdét felhúzva, oldalra fordulva, arcát belefúrva a párnába egyenletesen lélegzik.

 Mosolyogva lépek felé - és Isten tudja, miért, de -, a takarót, aminek egy része már a földön van, felemelem, és a válláig húzom, hogy jól betakarja a szabadon maradt testrészeit. Kicsit megugrik, szemöldökei összefutnak, a homloka is ráncba szalad, ám nem ébred fel. Halk morgást hallat, élesen beszívja a levegőt, majd egyszeriben kipattannak a szemei. Elsőnek fátyolos a tekintete, figyel, kutat, megpróbálja felfogni, hogy hol is lehet és, hogy én mit is keresek mellette, majd, mikor mindez tudatosul benne elmosolyodik. Szemei összeszűkülnek, kezét pedig a homlokához emeli, ezzel árnyékot létesítve magának, ugyanis a villanyból áradó fény kissé rontja a szemét.

Békés, Boldog Új évet!

Tudom, tudom, kicsit elakadtam a részekkel, ám ennek az az oka, hogy kevés rész van meg előre megírva. Ezért döntöttem úgy, hogy ameddig itthon vagyok (azt hiszem, 11.-ig), megírok előre néhány fejezetet. 

Utólag is szeretnék nektek kellemes Karácsonyt kívánni! Remélem, az angyalka azt hozta nektek, amire vágytatok!

Mint látjátok, új a design. Az év utolsó napját rendesen rápazaroltam, de megérte. Köszönöm azoknak, akik segítettek és véleményeket mondtak a félkész eredményekről is. 

A hónap közepe fele érkezik a legújabb fejezet, reményeim szerint akkora már meg lesz írva néhány plusz fejezet is. 

Tartogatok még meglepetéseket, ne aggódjatok. Rengeteg tervem van ezzel a történettel, s valószínűnek tartom, hogy miután befejezem, újraírom, egy két előfejezettel meg is toldom, ugyanis a prológus rettenetesen irreális. Nem is tudom, ki írhatta. Nem is ismerem. *szarkazmus*

Utoljára is békés, boldog Új évet kívánok nektek, legyen egy csodás, szeretetben gazdag új évetek, sok-sok könyvetek, rengeteg élményetek és még sok más!

All the love
Ciara ××

Ötödik fejezet

Sziasztok!
mint látjátok, a blog ismét egy új résszel bővült, amely nem kevés meglepetéseket fog okozni.
Kellemes olvasást hozzá!

Robin az asztalnál ül, előtte pedig egy tányér van, amelyen a sütemény megmaradt része pihen. Nyugodtan habzsolja az általam készített tésztát, észre sem véve azt, hogy mögötte vagyok. Óvatosan a vállára teszem a kezem, ami miatt elsőnek megugrik, majd szitkozódva üdvözöl.
 - Miért kell mindig ráhozni az emberre a szívbajt? - motyogja, majd még egy adagot töm a szájába.
Kuncogva fordulok felé, s miután nekidőlök a konyhapultnak, figyelni kezdem őt. Néhányszor megrágja a sütit, majd megáll, fejét pedig lassan felemeli. Tekintetét nekem szegezi, szinte lyukat fúr bennem.
 - Most mi van? - kérdezi teli szájjal, ezzel láthatóvá téve a félig összerágott piskótát.
 - Semmi, folytasd csak nyugodtan - ajkamba harapok, ezzel visszafojtva a feltörésre készülő nevetésemet.
Az asztalon lévő pohár után nyúl, amelyből megissza a vizet. Egy szalvétával megtörli morzsás arcát, feláll, majd betolja maga mögött a széket.
 - Kész vagy? - bólintással felelek, mire folytatja. - Akkor indulhatunk.

Negyedik Fejezet

Sziasztok!
Igen, igen, tudom, kedd nem most volt, és illett volna hoznom egy részt, de a héten valahogy semmi sem kedvezett számomra. 
Most viszont itt az új rész, ami kicsivel több, mint 2200 szó. Kellemes olvasást hozzá, s ha van néhány percnyi időtök, hagyjatok magatok után egy rövidebb véleményt is. Tanácsot, gondolatot, segítséget. Bármit, amivel segíthettek engem. Ezáltal válik a történet teljessé és majdnem tökéletessé.
A csoporthoz még mindig tudtok csatlakozni! ××
Ciara ××

Az ebédet követően pakolni kezdünk. A dobozokat és a két bőröndöt egy kisebb furgonba tesszük, amelyen még néhány bútor is helyet kapott. Miután minden felkerül a raktérre, Josh int a sofőrnek, aki el is indul az új lakásunk felé.

Percekkel később mindannyian a konyhában vagyunk, s épp elbúcsúzunk az otthoniaktól. River azonnal hozzám jön, szorosan magához ölel, s biztató szavakat suttog a fülembe. Biztosít arról, hogy semmi baj nem lesz és, hogy Robin nem mindig olyan, mint amilyennek eddig mutatta magát. Szeretnék hinni és igazat adni neki, de képtelen vagyok rá. Robin sosem változik - még akkor sem, ha kívülről úgy tűnik, hogy mégis. Ugyanaz a seggfej, kötekedős és idegesítő férfi marad, mint amilyen évekkel ezelőtt volt. Ha mégis azt feltételeztem volna, hogy tényleg változott, akkor a ma reggeli viselkedése rádöbbentene arra, hogy abszolút rosszul ítéltem meg őt.

 - Minden rendben lesz - suttogja utoljára River, majd elenged, s hátrébb lép tőlem.

Harmadik Fejezet

Sziasztok!
Elképesztőek vagytok! Tegnap meghaladtuk a 3.000-es oldalmegtekintést! Fantasztikusak vagytok, nagyon szépen köszönöm! Az olvasók száma már a 34-et üti, ami annyira döbbenetes, hogy alig hiszem el! Néha tényleg elképedek ezeken a számokon! A csoportban is gyűlünk, ahova még mindig lehet csatlakozni! ^^ 
Kellemes olvasást és, ha van időtök, akkor hagyjatok magatok után egy röpke véleményt! 



 A megbeszélés után a nappalit veszem az uralmam alá. Képtelen lennék úgy aludni, hogy közben tudom, bármelyik pillanatban összeomolhat az elhozott számítógép.

  Még mielőtt nekifognák a kutakodásnak, befészkelem magam a konyhapult elé, s nekiállok a nassolnivalóm elkészítéséhez. Igaz, nem is vacsoráztam, de éhes sem vagyok semmiféle főtt ennivalóra, így inkább a hűtőben kezdek el kutakodni. Mivel ott nem találok semmi ehetőt, a szekrényekhez fordulok, s ott keresgélek tovább. Végül megtalálom a számomra legkedvesebb dolgot, azaz a pattogatott kukoricás zacskót, amit azonnal felbontok, és a mikróba helyezek. Kereken három perccel később egy pillanatnyi csengő jelzi, hogy kivehetem a kipattogtatott kukoricát a forró gépezetből. Két-két ujjal óvatosan megfogom a barna papír sarkait, majd gyorsan az asztalra dobom, hogy még véletlenül se égesse meg az ujjbegyeimet. Egy tálat veszek elő az egyik szekrényből, majd beleöntöm a vajas finomság minden egyes darabját. Visszamegyek a nappaliba, ahol birtokba veszem a kanapét, amelyen nagyjából húsz perccel ezelőtt még Robin feküdt. A kukoricát a jobb oldalamra helyezem, a laptopot pedig az üvegasztalra.

Második Fejezet

 

  Negyed óra múlva térek vissza a helyszínre, kezemben két benzines kannával, amit a földre helyezek. Még mielőtt fel nem égetném áldozatomat, és annak óriási házát, benne minden vagyonnal - amiért tényleg kár, mivel eléggé szép villában lakott -, elkezdek kutakodni. Mindeddig nem tartottam olyan fontosnak ezt a műveletet, ugyanis nem volt okom rá. Valahol legbelül viszont sejtem, hogy valamit rejteget, anélkül a valami nélkül pedig nem szándékozom elmenni.

 Kirántom az asztali fiókokat, kiöntöm a tartalmukat, és megpróbálok kézzel fogható nyomot keresni . Bármit, ami arra utalhat, hogy oka volt megtámadni minket.

 Semmit sem találok. Csak számlák számlák hátán, csekkek, fizetési utalványok, néhány bankkártya és egyéb ehhez hasonló jelentéktelen papírdarabok. Az egész szobát teljesen feltúrom, az ágy matracát is felvágom, reménykedve abban, hogy talán oda rejtett el valami lényeges bizonyítékot, de ott sem találok semmit.

 Az egyetlen dolog, ami talán fontos lehet, az a kézi számítógépe, amit félreteszek. Akkor lesz igazán pechem, hogy ha azon sem fogok találni semmit, ami nem lenne jó több szempontból sem: ideges leszek, ami miatt felmegy a vérnyomásom; továbbá, ha ilyen állapotban vagyok, akkor nem jó velem egy légtérben lenni. Ezért már csak bízni tudok abban, hogy van azon a gépen valami, és nem csak a saját érdekemben, hanem másokéban is.

  S most jön a ma esti munkám rizikósabb fele: el kell tüntetni a holttestet. Tekintve, hogy nem akarok semmiféle bonyodalmat a rendőrséggel - akik amúgy nem kedvelik túlzottan a tízeseket -, el kell tüntetnem a helyszínt is. Tábortűz lesz, méghozzá a leglátványosabb módon.

Első Fejezet

Hú, őszintén, fogalmam sincs, hogy most mit is kéne írnom ide. Elsőnek is, köszönöm a sok-sok kommentet, a biztatást, és azt, hogy huszonegyen bizalmat szavaztatok nekem. Elképesztőek vagytok! Néha csak fogom a fejem, s azon gondolkodok, hogy hogyan is érdemelhettem ezt meg. Pedig csak egy rövidke prológus volt publikálva... mostantól viszont folyamatosan fognak jönni az újabb és újabb fejezetek. Piszkozatban már a hatodiknál tartok, ez a szám pedig rohamosan nő.
Egyenlőre még nem tudom, hogy melyik nap fognak jönni a fejezetek, valószínű, hogy ez a tanulnivalótól fog függeni, de hetente mindenképp lesz minimum egy rész.
Kellemes olvasást, véleményt pedig ne felejtsetek el magatok után hagyni!
Csatlakozzatok a csoporthoz azért, hogy elsőként értesüljetek a friss részekről, és a kiragadott szösszenetekről is!
Wattpadon is megtalálható a történet, ha van kedvetek, akkor itt is nyomon követhetitek a két fiatal nem mindennapi életét.
Ciara ××

  A már megszokott kattanás után elsötétül minden. A testemben felszabadult adrenalin teljesen kitölt, mintha más emberré változnék ezáltal a löket által. Jobban megmarkolom a pisztolyomat, vállmagasságba emelem a kezem, s várom az ellenségeimet.

Ismerem a terepet, s már tudom, hogy mikor melyik oldalról jön a támadás. Ismét kattanást hallok, ezúttal jobb oldalról. A másodperc tized része alatt arra az oldalra fordulok, meghúzom a ravaszt, a célszemély pedig eltűnik mihelyst a golyó eltalálja őt.

Egy kilőve. Maradt még öt.

  Figyelek, s várom a következő embert. Ismét kattog valami, most viszont lövés is hallatszik, így azonnal a hang irányába fordulok. A golyó vállmagasságban süvít felém, ezért úgy térek el előle, hogy lehajolok. Miután a golyó elrepül fölöttem, felemelkedem, s elsütöm a fegyvert az ellenségem felé, akinek már másodpercekkel később hűlt helye van.

Ez meleg helyzet volt.

  A következő kettőt úgy lövöm ki, hogy lehajolok, ugyanis mindkettő egyszerre emelkedik fel, s egymással szemben is állnak. Mindkét pasas ugyanakkor engedi ki a golyójukat a tárukból, megölni pedig csak úgy tudom őket, hogyha lehajolok.

Még maradt egy.

Prológus

 Egy kis ízelítő a történetből. Nem lett kifejezetten hosszú, alig több, mint ezer szó, ettől függetlenül remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Bármilyen nemű visszajelzést, kommentet, jobb esetben feliratkozót, tanácsot, kisegítést, és bármi mást szívesen fogadok!

Kellemes olvasást!

Ciara ××

 Minden akkor kezdődött, amikor megszöktem otthonról. A folyamatos veszekedések, s az, hogy az őseim mit sem törődtek azzal, hogy mi van velem rádöbbentett, hogy csupán csak egy teher vagyok a vállukon. Mintha ezt nem hangoztatták volna eléggé.

  Ígyhát hamar meghoztam a döntést, talán túlságosan is hamar. Több időt kellett volna szánjak arra, hogy végiggondoljam a tervem minden egyes fázisát, és akkor talán most nem állnék itt, zuhogó esőben, egy falatnyi sortban és egy ujjatlanban. Ugyan a hátamon lévő táskában van meleg ruha, de ha azt most elhasználom, akkor lehetséges, hogy később, amikor szükségem lenne rá, nem tudom felvenni. Ezért ázom most bőrig.

  Az eső kissé hideg, bár ez nem is csoda, hisz még csak május van. Az ég teljes mértékben felvette az éjszaka és a szürke felhők adta sötétséget, hold és egyéb égő hiányában - mivel hát áram sincs a városban - a telefonom gyér világát használom fel arra, hogy tudjam, mire is lépek rá.

  Hangos kutyacsaholás szakítja félbe gondolatmenetemet arról, hogy én milyen bolond is vagyok és, hogy sokkal jobb volt nekem abban a házban, amelyben eddig éltem. Hogy miért is nem nevezem azt otthonnak? Az ember általában kétféle lakóhelyet különböztet meg: az első az a lakás, amelyben az ott lakó minden nap alszik, főz, eszik, iszik, mulat, de ha nincs ott más, csak ő, akkor egyedül érzi magát, honvágya van az után a ház után, amelyben a közelebbi rokonai, barátai, egyéb ismerősei élnek, akikkel van közös témája, s megvan közöttük az a bizonyos szikra, amely által fellobban a családias hangulat forró tüze.

Off - nulladik bejegyzés

Őszintén, fogalmam sincs, hogy most miről is kéne itt hablatyolnom nektek. Valószínűleg arról, hogy

mi is a célom ezzel az oldallal, na meg magával a történettel. 

Akkor, amikor kitaláltam ezt a történetet, úgy voltam vele, hogy ez is a süllyesztőbe fog kerülni. Az sem biztos, hogy végig fogom tudni az egészet írni. Lehet megbukok, de az is lehet, hogy sikerrel veszem az akadályt, és végre lesz egy igazán jó befejezett történetem. Ki tudja? 

Visszatérve a fejezetekhez és a többi infókhoz, csupán csak annyi a mondanivalóm, hogy nagyjából pár napon belülhozom a prológust. Mindeközben sok-sok meglepetéssel fogok még jönni (könyvborító, trailer, idézetek, stb.), így nem kell elszomorodni attól, hogy talán ebben az évben nem is lesz semmiféle érdemleges dolog ezen az oldalon. 

Mint ahogyan az az infók modulban is olvasható, az első fejezet NOVEMBER 10-én fog megjelenni. Azt a fejezetet több, mint két hónapja írtam meg, rengeteget dolgoztam rajta, így reménykedem, hogy majd nektek is tetszeni fog. 

Kellemes olvasgatást és, remélem velem tartasz az elkövetkezendőkben!