2015. november 16., hétfő

Második Fejezet

 

  Negyed óra múlva térek vissza a helyszínre, kezemben két benzines kannával, amit a földre helyezek. Még mielőtt fel nem égetném áldozatomat, és annak óriási házát, benne minden vagyonnal - amiért tényleg kár, mivel eléggé szép villában lakott -, elkezdek kutakodni. Mindeddig nem tartottam olyan fontosnak ezt a műveletet, ugyanis nem volt okom rá. Valahol legbelül viszont sejtem, hogy valamit rejteget, anélkül a valami nélkül pedig nem szándékozom elmenni.
 Kirántom az asztali fiókokat, kiöntöm a tartalmukat, és megpróbálok kézzel fogható nyomot keresni . Bármit, ami arra utalhat, hogy oka volt megtámadni minket.
 Semmit sem találok. Csak számlák számlák hátán, csekkek, fizetési utalványok, néhány bankkártya és egyéb ehhez hasonló jelentéktelen papírdarabok. Az egész szobát teljesen feltúrom, az ágy matracát is felvágom, reménykedve abban, hogy talán oda rejtett el valami lényeges bizonyítékot, de ott sem találok semmit.
 Az egyetlen dolog, ami talán fontos lehet, az a kézi számítógépe, amit félreteszek. Akkor lesz igazán pechem, hogy ha azon sem fogok találni semmit, ami nem lenne jó több szempontból sem: ideges leszek, ami miatt felmegy a vérnyomásom; továbbá, ha ilyen állapotban vagyok, akkor nem jó velem egy légtérben lenni. Ezért már csak bízni tudok abban, hogy van azon a gépen valami, és nem csak a saját érdekemben, hanem másokéban is.
  S most jön a ma esti munkám rizikósabb fele: el kell tüntetni a holttestet. Tekintve, hogy nem akarok semmiféle bonyodalmat a rendőrséggel - akik amúgy nem kedvelik túlzottan a tízeseket -, el kell tüntetnem a helyszínt is. Tábortűz lesz, méghozzá a leglátványosabb módon.
  Legelsőnek is eloldozom áldozatomat, s nagy nehezen elvonszolom az ágyára. Úgy helyezem a testét, amelyből - ha mégis megmarad a csontváza, amit kétlek, tekintve, hogy percek múlva lángolni fog ez az egész tákolmány - az lesz kikövetkeztethető, hogy Mr. Price-ot álmában érte a halál. Reményeim szerint antropológusok nem fogják meglátogatni ezt a térséget, de azért biztos, ami biztos alapon mégis megteszem ezt az óvintézkedést. Miután befejezem a holttest elhelyezését, jönnek a papírok; teleszórom az egész ágyat azokkal a csekkekkel és számlákkal, amelyeket a szekrényben találtam. Mivel annyi papír van itt, mint egy jól működő nyomdában, mindenhova jut minimum egy fehér, vagy épp egy színes darab. A Mr. Price körüli részek megtelnek papírokkal, így hát nem marad más hátra, minthogy az egész ágyra, továbbá a szoba, a lépcső, és az előszoba padlójára is benzint öntsek, amit aztán meg fogok majd gyújtani.
  Tervemhez híven kinyitom az egyik kannát, amelynek tartalmát az ágyra, valamint az ágy körüli területre öntök. Az üres kannát otthagyom, s a telivel együtt kimegyek, hogy a ház többi szegletét is átitassam ezzel a büdös gyújtóeszközzel. Ehhez a művelethez nem igazán vagyok hozzászokva, tekintve, hogy eddig sosem volt ilyen komoly ügyem, így jobb, ha nincsenek nyomok. Nem szeretnék még egy rendőrségi ügyet is a nyakamra, így is csak egy centi választ el attól, hogy le nem csuknak engem, és a csoport többi tagját is gyilkosság miatt.
  Miután mindennel kész vagyok, elveszem a laptopot, majd kiviszem az előszobába. Még egyszer végignézek a gyönyörű bútorokon, és megpróbálok bűntudat nélkül visszasétálni a felső emeleti szobába.
  Előveszem a zsebemből a gyújtót, majd felveszek egy papírdarabot, és meggyújtom azt. Egy pillanatig sem maradok tovább a szobában, hiszen bármelyik pillanatban lángra kaphatnak a benzinnel átitatott anyagok.
  Nem is ülök tovább a házban sem; felkapom a laptopot, s észrevétlenül kisurranok az épületből. Tulajdonképpen az a szerencsém, hogy a szoba ablaka a hátsó udvarra néz, így a környező házakban lakó embereknek nem fog feltűnni az, hogy két méteres lángok ágaskodnak a lakásban.
  Hamar bepattanok az autómba, begyújtom a motort, s már szélsebesen száguldok a házunk felé. Képes voltam mindezt bűntudat nélkül végigcsinálni, ami nálam nagy csoda, hisz bármennyire is ezzel foglalkozom, megszánom az embereket. Senki sem érdemel ilyen kegyetlen halált, még akkor sem, hogy ha a rossz oldalon állt. Mégis... talán ő megérdemelte. Talán ő rászolgált minderre. Mert az, amit mindeddig csinált, elfogadhatatlan és undorító.
  Észre se veszem, máris otthon vagyok. Begördülök a kocsifeljáróra, behúzom a kéziféket, s megállítom a motort. Egy ideig még bent ülök az autóban, megpróbálom felfogni azt, hogy nagyjából fél órával ezelőtt felgyújtottam egy házat, amelyben annak az embernek a holtteste feküdt, akit én öltem meg, majd, miután már véglegesen tudatosul bennem ez a tény, kinyitom az ajtót, s kiszállok a járműből. A hátsóülésről elveszem az elhozott dolgot, bezárom a járgányom, s a ház felé lépkedek.
  Belépve észreveszem, hogy ég a nappaliban lévő villany. Kíváncsian iramodok meg arra, s amint odaérek, elképedek. Elsőnek az órámra pillantok, ami még csak fél tizenkettőt mutat, aztán ismét a kanapéra, amelyen Robin alszik. Akármennyire is gyűlöltem a srácot, most megmosolyogtatott.
 - Hogy sikerült?
 Ijedtemben megugrok. Josh a hátamnál áll, és felnevet a reakciómon. Csúnya pillantást vetek feléje, majd teljesen felé fordulok.
 - Hamarosan a hírekben láthatod viszont a művemet - mosolygok rá büszkén.
 - Reméltem is. Keltsd fel Robint, aztán gyertek az irodámba! - ezzel otthagy minket.
  Lerakom a kezemben lévő gépet az asztalra, majd a kanapé mellé állok, s nem teszek semmit. Fogalmam sincs, hogy milyen módszert kéne alkalmaznom ahhoz, hogy felkeljen. Csak állok, figyelem ártatlannak tűnő testét, s azt, ahogyan egyenletesen mozog fel-le a mellkasa. Végül letérdepelek a kanapé mellé, ám nem hajolok teljesen fölé, csak éppen annyira, hogy lássa, ki is ébreszti fel őt élete talán egyik legszebb álmából. Halkan szólogatom, közben elkezdem rázni a vállát, hátha az lesz a hatásosabb megoldás. Elsőnek csak felmordul, s összeráncolja a homlokát.
 - Robin, az Isten szerelmére! Kelj már fel! - szólok rá kissé hangosabban, mire azonnal kipattan a szeme.
 Elsőnek csak néz, valószínűleg próbálja felfogni, hogy hol is van és, hogy vajon én mit is keresek mellette.
 - Ley? - kérdezte kissé kábán.
 Eltávolodok tőle, majd két lábra állok. Ő is nagyjából ugyanezt teszi, csupán kihagyja az utolsó lépésemet. Még egy ideig a kanapén ül, ébredezik.
 - Apád szólt, hogy menjünk fel. Biztos valami fontosat akar mondani - tájékoztatom, majd hátat fordítok neki, és megindulok az ajtó felé. Még mielőtt el nem hagyom a helyiséget, utánam szól.
 - Rám is szükség van, vagy csak értelmetlenül keltettél fel?
Már vártam, hogy beszóljon. Szinte már hiányzott a régi, seggfej, beszólogatós Robin McCall.
 - Robin, nem akarod befogni? Akkor talán sokkal normálisabb lennél - bármennyire is csípősre terveztem ezt a beszólást, valahogy nem úgy jön össze.
 Elneveti magát, majd lassan, érzékien beletúr dús, sötétbarna hajába. Azt hiszem, megvan az az ok, ami miatt bomlanak utána a nők. Ha nem utálnám annyira, mint amennyire jelenleg is utálom, akkor azt mondanám, hogy ez a mozdulata dögös volt. Na jó, tulajdonképpen tudom, hogy ez a tette megütötte a szexisség mércéjét, de valahogy még magamnak sem merem bevallani, hogy mozdulata igenis a kedvemre volt.
 Elhagyva a nappalit, felmegyek az emeletre, megállok az iroda előtt, s egy pillanatig tétlenkedek. Végül egy mély lélegzetvétel után lenyomom a kilincset, és belépek. Josh az íróasztala előtt ül, valamit gépel a saját gépén, River pedig egy könyvet olvas a díványon. Mikor belépek, mindketten rám emelik a tekintetüket; míg River rajtam is tartja a szemét, addig Josh folytatja az előbbi tevékenységét.
 - Robin? - kérdezi a nő, miután összecsukja a könyvet.
 - Ébredezik... illetve, próbálja felfogni, hogy melyik bolygón van - helyesbítek kissé szarkasztikusan.
 River csak a szemét forgatja, hisz már megszokta, hogy a fiával kapcsolatban sosem szoktam kedves szavakat szólni. Mindig is veszekedtünk, s van egy olyan érzésem, hogy ez most sem lesz másképp.
 Végszóra toppan be az említett személy. Haja zilált, kissé kócos, tekintete fátyolos, fáradt. Becsukja maga mögött az ajtót, majd helyfoglalás helyett nekidől az egyik szekrénynek. Én inkább a falnak dőlök, s úgy várom, hogy Josh nekikezdjen a mondandójának.
 - Mindketten egy fontos feladat előtt álltok, remélem tisztában vagytok mindezzel. Leilah, neked két olyan embert kell kivégezned, akik sokszor tették tönkre mind a cég fejeseinek, mind a rendőrségnek az idegeit. Különös módon ezt a munkát a rendőrség is támogatja, sőt, ha bármi gondotok-bajotok van, hozzájuk azonnal fordulhattok.
 - Miért beszélsz többes számban? - kérdeztem hirtelen.
 Az elmondottakból csak annyi maradt meg, hogy mindent többesszámban mondott. A többi, talán lényegesnek titulált dolog elveszett.
 - Azért, mert együtt kell megcsinálnotok - jelenti ki az amúgy is logikus tényt.
 Ez az egyetlen dolog, amit nem akartam hallani. A tény, miszerint együtt kell dolgoznom vele, teljesen tönkreteszi a jövőbeli terveimet. Egy helyiségben sem vagyunk képesek megülni, hát még ha együtt kellene dolgoznunk... nos, abból semmi sem lesz, ugyanis képtelenek vagyunk erre. 
 - Ez csak vicc, ugye, apa? - kérdezi dühösen Robin, tekintetével pedig átdöfi az apját.
 - Halálosan komoly vagyok, fiam. Ezt nem én osztottam, hanem a fentiek. Mindketten tudjátok, hogy soha a büdös életben nem osztanálak titeket egy munkába, mert tudom, hogy szívesebben mészároljátok le egymást, mint a célszemélyt.
 - Tudod, hogy ebből nem lesz fázisugrás - jelentem ki szárazon
 - De, de lesz - vág közbe Robin.
 - Már hogy a pokolba lenne? Előbb szúrlak le téged, mint azt, akit kellene!
 Felé közeledek, ő is ugyanígy tesz. Nincs köztünk több, mint fél méter. Összeszorítja a száját, élesen szívja be a levegőt. A kezeit ökölbe szorítja, készen tartja arra, hogy bármelyik pillanatban behúzhat nekem egy jobbost. Nem félek tőle. Tudom, hogy erősebb nálam, de az nem azt jelenti, hogy le is tud verni engem. Nem.
 - Nehogy én szúrjalak le, te... te... - de még mielőtt folytathatta volna, River közénk áll.
 - Az eszem megáll, gyerekek. Rosszabbak vagytok, mint az óvodások! - dörren ránk az említett.
 Mindketten visszatérünk az eredeti pozíciónkra. Míg én karba font kézzel bámulom Josht, aki mindeddig mozdulatlanul és szótlanul ült a helyén, addig Robin engem néz - és nem épp a legészrevétlenebbül. Figyel, kutatja a tekintettem, szinte lyukat váj a testemen. De nem nézek rá. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy lássa a szemem, ami kétségekkel és félelemmel van tele.
 - Lenyugodtatok? - kérdi higgadtan Josh.
 - Teljes mértékben.
 - Abszolút nem - vágjuk rá egyszerre.
 A két idősebb csak a szemét forgatja. Egymásra pillanatnak az amolyan "én-kitagadom-mindkettőt" nézéssel.
 - Akkor most elmondom, hogy mit kell majd csinálnotok, rendben? Vagy veszekedtek még egy kört? - pillant ránk szarkasztikusan Josh. Nem felelünk, csak magunk elé meredünk, s hagyjuk, hogy folytassa. - Egy fiatal házaspárt fogtok alkotni...
 - Istenem, mit vétettem ellened, hogy ilyennel sújtasz? - szűröm ki a fogaim közül.
 Robin reakciója is hasonló az enyémhez. Halkan szitkozódik, miközben a fejét a kezébe temeti. Legalább valamiben egyetértünk. Ez, azt hiszem, haladás.
 - ... akik néhány hónapja házasodtak össze. Robin, neked az új neved Jason Bellow, Lei, a tiéd Noah. Mindketten nagyon boldogak vagytok, és imádjátok egymást - az utóbbi mondatát kissé gúnyosan ejti ki. Mondjuk, jogosan. - Lei, te otthon dolgozol, blogger vagy, és folyamatosan a géped mellett ülsz. Te meg aligazgató vagy egy cégnél. Pingvinjelmez meg nyakkendő, tudod. Nagyjából ennyi.
 - A célszemélyekről nem kapunk infókat? - pillantok felettesemre.
 Josh állkapcsa megfeszül, egy ideig tétovázik, de aztán megszólal: - Hamarosan. Még én sem tudom a pontos infókat.
 - Ennyi? - löki el magát a szekrénytől.
 - Ennyi. Remélem, éjszaka nem támadjátok le, és nem nyírjátok ki egymást idő nap előtt.
 Nagy kár, hogy esténként Josh sosem gondol rosszra. Úgy tűnik, a fiának ilyenkor jön meg a pajzánabbik gondolkodásmódja, ugyanis elvigyorodva megy el mellettem.
 - Beteg állat - mormolom úgy, hogy csak ő hallja.
Én is megindulok kifelé, mivel sietnék le a nappaliba, hisz ott hagytam a számítógépet.
 - Ja, és még valami: holnap dél körül indultok.
 - Várj! Mi van? Holnap? Ilyen hamar? - fordul vissza Robin, s eltarolva engem visszajön az irodába.
 - Pedig azt hittem, hogy lesz időm felkészülni erre lelkileg - sóhajtom szarkasztikusan.
 - Az úticél Cranston, indulás pontban délben. Nyugodalmas jó éjszakát, gyerekek - mondja bőszen Josh, s elfojt egy vigyort.
 Összefoglalva a mai napot: megöltem egy embert, felgyújtottam egy több millió dollárt érő luxusházat, találkoztam azzal a személlyel, akit a világon a legjobban gyűlölök, sőt, mint kiderült, vele kell dolgoznom, de ami még rosszabb, elméletileg még házasok is vagyunk. És ez a házasság-dolog holnap lép érvénybe. Azt hiszem, ez volt életem egyik legzűrösebb, legfárasztóbb és legszarabb napja.

12 megjegyzés:

  1. Kedves Ciara Coldman!
    Ismét fantasztikus rész olvashattunk!
    Zajlanak az események..:)
    Nem semmi volt a két fiatal reakciója.., amikor is megtudták, hogy egy fiatal házaspárt kell "alakítaniuk"..na végül is nem csoda hiszen elég erőss ellenszenv van közöttük...(ami véleményem szerint nem is ellenszenv...csak egy mélyebb érzelem palástolása..és itt egyenlőre nem a szerelemre gondolok)
    Nagyon nagyon tetszett ez a rész is!
    Nagyon várom a következő részt!
    Jó írást!
    További szép hetet!
    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Beztina!
      Rettenetesen köszönöm a hosszú és tartalmas kommentet, igazán megmosolyogtatott.
      O, igen, eléggé furcsa a kapcsolatuk, mondhatni ki nem állhatják egymást, de ez még a "hasznukra" is fog válni, ha érted, hogy mire gondolok. :D
      Köszönöm szépen még egyszer a kedves szavakat, igyekszem az új résszel!
      Ciara ××

      Törlés
  2. WOOOOOOOOE!!!
    EZ VALAMI HIPERSZUPERMIAFASZOM VOLT!!!!
    Nagyon jó lett.
    Mikor lesz már új rész?!
    Meg. Fogok. Őrülni...!!!
    De most komolyan, minél előbb új részt akarok, mert ez megöl idegileg, hogy nincs még meg a folytatás.
    Remélem hamar lesz új rész, mielőtt még idegösszeroppanást kapnék :D
    Pusszancs :* ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, nagyon szépen köszönöm! <3
      Igazán jól esett, hogy irtál, és örülök, hogy tetszett!
      Valószinűleg már csak a jövőhéten lesz rész.
      Kellemes estét!
      Ciara ××

      Törlés
  3. Szia! :)
    Kértél tőlem véleményezést. Alapból vacíláltam, hogy írjak e, erre meg is kérsz rá, szóval írok is! :D
    Nagyon egyedi a történeted, és nem véletlenül írtam ki, hogy szeretnék egy ilyen blogot olvasni, ugyanis nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen blog. Amint látod, csak 1-2 van, szóval gratulálok, nagyon jó kis történet pattant ki a fejedből.
    Na, most, hogy megvan az elképzelés, történet, ugye meg is kell írni valahogy, mert az egy dolog, hogy van egy remek ötleted, de nem biztos, hogy jól meg is tudod írni. Nos, szerintem ennél jobban nem nagyon lehetne megírni ezt a fantasztikus ötletet. Nagyon ügyes vagy! Megvan egy ötlet, ami nem sablonos és még jól meg is van írva! Hű! Ilyet is ritkán látni.
    Designe. Hát, erre is azt tudom csak mondani, hogy tökéletes és semmi féle hibálya nincs. Nagyon szép!
    Ennyi lenne a véleményem, mondanám, hogy nem akartam regényt írni, de tisztában voltam vele, hogy nem lesz rövid a véleményem.:D
    Végezetül: ezt a történetet SEMMIKÉP se dobt a sülyesztőbe! Szerintem még kiadásra is allkalmas lenne, bár ehhez annyira nem értek. :D

    Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      De édes vagy, nagyon szépen köszönöm!
      Igyekszem nem félbehagyni, ám a suli néha azt gondolja, hogy jobb, ha kicseszik velem. Tudod, hogy van ez... :D
      Ettől függetlenül, ha tényleg nem jön össze semmi komoly, akkor biztos, hogy végig fogom vinni a történetet, és sok-sok átdolgozás után talán... talán kiadatom. Még nem tudom. Szép álom, reményeim szerint egyszer valóra is fog válni.
      Köszönöm, hogy irtál, tényleg nagyon jól esett!
      Ölel, Ciara ××

      Törlés
    2. Sajnos tudom, hogy milyen a suli... Nyolcadikos vagyok és... Pff...
      Remélem az álmod egyszer majd válóra vállik! :) Ha igen, én vevő leszek rá :D

      xoxo

      Törlés
    3. Köszönöm szépen, igyekszem!
      Ciara Xx

      Törlés
  4. Szia!

    Ugyanaz a két dolog jellemző itt is, hogy a negatívummal kezdjem. Az ikes igék használatára figyelj, illetve egy-két helyütt ugrálsz a múlt és a jelenidő között. Ezekre figyelj picit jobban!
    Egyébként nagyon tetszik továbbra is. Pörög a történet, pörögnek az események, egyre jobban formálódnak a szereplők. Egyszóval klassz.
    Néhol szívesebben olvasnék még Ley érzéseiről még többet, de egyébként jól csinálod a jellemformálást :)
    További sok sikert!
    Lyanna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Azt hiszem, amikor teljesen befejezem a történetet, és kiegészitem néhány bekezdéssel, akkor irok még Ley érzéseiről is. c:
      Tudod, az a kisebb probléma, hogy mindeddig múlt időben irtam. Teljesen hozzászoktam.
      Most viszont újat akartam. Új történetet, de új irásmódot is. És ez egy kicsit még gondot okoz, de már kezdek ráállni - és ez nem jelent rosszat. ^^
      Köszönöm, hogy irtál. ^^
      Ciara ××

      Törlés
    2. Szia!
      Ez ismerős, én kifejezetten nem szeretem amúgy írni a jelen időt, nem i szoktam, úgyhogy gondolom, hogy nem megy könnyen. Bár ahhoz képest nagyon is profi vagy máris :))

      Törlés
    3. Oo, köszönöm, igazán jó érzés, hogy ezt gondolod. ^^
      Igyekszem alkalmazkodni az újhoz.
      Tudod, ez egy amolyan próba - sok-sok próba. :D
      Ettől függetlenül viszont tetszik ez az irásmód - néha észre sem veszem, hogy ilyen könyveket olvasok (annyira belemerülök az olvasásba... :D)
      Örülök, hogy igy vélekedsz róla, a sok hibám ellenére is. :) ^^

      Törlés